Környezetvédelem, szennyezett levegő, túl sok a műanyag … rengetegszer halljuk ezeket a kifejezéseket, és – legyünk őszinték – már fel se kapjuk rá a fejünket. Legalábbis én nem.
Talán először akkor olvastam róla többet, mikor évekkel ezelőtt Leonardo DiCaprio reflektorfényben úszott a téma miatt. Akkor megérintett, hogy bajban vagyunk, és szimpatikus lett, hogy azt láttam jó ügyet képvisel és végre nem csak a Titanic-kal kötik őt össze az emberek.
Viszont az én környezettudatosságom sokáig hagyott kivetnivalót maga után. Pazarló sose voltam, ezt a szüleim nevelték belém. Édesapám kevés dologra haragudott, de ha például megvetettünk magunknak télvíz idején a déli gyümölcsöt (ez az én gyerekkoromban, a 4000 fős faluban igencsak nagy szám volt), majd hagytuk megromlani, rendesen kihúztuk nála a gyufát. Ezt annyira sikerült megtanítania, hogy bár van egy óriási kutyánk, de szökőévente egyszer ha kap maradékot 🙂
Tavasztól őszig nagyon sok hétvégén sütögetünk a kertben a barátainkkal. Legtöbbször a mi kertünkben … Bevallom sokszor úgy indítottam a napot, hogy semmi kedvem ennyi ember után mosogatni, és inkább mindenkinek műanyag poharat, tányért, evőeszközt adtam. Így pillanatok alatt el tudtam takarítani a buli nyomait, és nem mondhatnám, hogy bármennyire is rosszul éreztem magam a felgyülemlett műanyag kupac láttán.
Egy dologra viszont figyeltem. Mindig volt/van nálam egy nagyon cuki táska, amint Angliában élő sógornőmtől kaptam, így már egy jó ideje nem vettem le a boltokban a kasszától a műanyag szatyrokat. A szemetet is szelektíven gyűjtjük, és sok mindent komposztálunk.
Aztán megismertem Bogit. Szívügye, hogy sokkal környezettudatosabbak legyünk. Bio pamutból készít főleg zacskókat, amiket el tudunk magunkkal vinni a vásárlásokra, így nem kell a krumplinak, hagymának, almának, diónak … minden földi jónak újabb és újabb nylon zacsikat leszaggatnunk, amik, valljuk be, 24 órán belül a szemetesbe kerülnek. Mióta Bogit ismerem, sok újat hallottam. Például én nem tudtam, hogy a műanyag lényegében sose bomlik le… Azt hittem, csak jó sok idő kell hozzá. De nem, a műanyag mikrodarabkákra hullik szét, ami visszakerül a körforgásba, földbe, vízbe, mindenhova. :(Elkeserítő.
Bogi elindította a Pucérkampányt, aminek célja felhívni a figyelmet a lehetséges alternatív csomagolás megoldásokra.
Emlékszik még… az első babajátékára, csörgőjére, gyerekkorának kedvenc pöttyös labdájára, a játszótéren a homoksütik elkészítéséhez használt legszebb formára? A Föld emlékszik. Ugyanis ezek a játékok mind műanyagból készültek és még akkor is itt lesznek velünk ezen a bolygón, amikor már az Ön gyerekének gyereke sem fog ezekkel a játékokkal játszani. Ugyanígy itt lesznek velünk azok a nejlon táskák, szatyrok és zacskók, amibe nap, mint nap csomagolja, szállítja a zöldséget, gyümölcsöt és a péksüteményt.
-részlet innen: https://www.bogbag.hu/pucerkampany/
Köszönöm Bogi, hogy sok hasznos dolgot tanulok Tőled!
Sok nőcis Fb-csoport tagja vagyok, és tudom, hogy most nagy a boldogság, hogy Jason Momoa (Mr. Aquaman) Budapesten van.
Szerintem a következők után még nagyobb népszerűségnek fog örvendeni (nálam biztosan). Nagyon szeretem a “The Ellen Show”-t, és pont a napokban ő volt a vendég. Rengeteget tesz a műanyagmentes Földért. Tudtátok, hogy 91%-a a műanyagoknak, amiket használunk, nem újrahasznosítható? Döbbenet… Örülök, hogy egyre több híresség használja jóra a népszerűségét.
Apró dolgokkal is segíthetünk, hogy minél kisebb legyen az ökológiai lábnyomunk, nem lehetetlen dolgok, ezeket én is betartom:
- Ne vegyél le minden egyes vásárláskor egy szatyrot a kasszánál. Tarts egyet inkább a táskádban.
- Ne vegyél le minden egyes zöldséghez a feltekert nylon tasakokból.
- Nem kell mindig az a szívószál, anélkül is lehet inni.
- A műanyag palackos vizet felejtsük már el végre.
- Sütögetéskor tuti nem fogok már műanyag étkészletet használni, de ha úgy döntök hogy nincs kedvem mosogatni, akkor legalább “ehető” tányért használok (ezt is Bogitól tanultam). Bár az íze nem a legjobb, de a komposztálóra dobva elég hamar lebomlik.
- Ne pazaroljunk, annyi élelmiszert. Vegyünk, amennyit tényleg el is fogyasztunk.
- Kapszulás kávék helyett főzzünk inkább jó minőségű kávét. Amúgy a kapszulások komolyan ízlenek valakinek? Én annyifélét próbáltam, de sok különbséget nem éreztem, mindegyiknek ugyanolyan az íze + égett, keserű. Hoppá, tudtad, hogy a kávé valójában nem keserű, és ha ezt érzed, az régen rossz? Erről Marci, kedves ismerősöm, a Maran Coffee tulajdonosa órákig tudna neked mesélni…
- Ha egy mód van rá termelőktől vegyünk zöldséget, gyümölcsöt.
- Ha csak rövid távra megyünk, akkor sétáljuk, ne menjünk a következő utcába is autóval.
Nem vagyok egy nagy idézet kedvelő, de ezt régóta szeretem:
“A földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön”
Fotók: bogbag.hu
Bogival közös fotómért köszönet Mariannak: https://photom.hu/