? Csillogás, meghittség, ünnepek. Én azoknak a táborát erősítem akik igen hamar karácsonyi hangulatba kerülnek. Sok éve nem számít az ajándék, főleg nem az értéke, de a hangulat az első helyen szerepel. Bevallom, már december elején feldíszítem az otthonunkat, mert minket jó érzéssel tölt el, mi így szeretjük, ebben óriási szerepe van a fényeknek.
? Nemrég újra részt vettem a PiciPiacon, az egyetlen helyen, ahol, jelenleg személyesen is találkozhattok velem.
Ábrándoztam én már korábban is varázslatos standról, de ez sokáig csak a képzeletemben létezett. Egészen addig míg meg nem ismerkedtem a Leden Világításod szuper kedves és profi csapatával.
Gondoltam egy merészet és tanácsot kértem tőlük, hogy mi lenne, ha a standomat is picit feldobnánk különféle fényekkel. Na, és mi lett ebből?
fotó: épül szépül a stand ?
? Madarat lehetett volna velem fogatni, mikor ők is úgy gondolták, hogy ez szuper ötlet, és rengeteg ötletet, terméket kaptam, hogy meg tudjam nézni, milyen amikor világításban jelennek meg a Minimemo termékek.
? Tudtam, hogy nagyon szép lesz, de őszintén nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon csak én leszek ettől boldog, vagy másnak is jó érzés lesz a standomhoz jönni…
? Amikor elképzeltem, hogy mi lesz, akkor a közelében sem voltam annak ami a valóságban történt. Egy álom volt nézni a folyamatosan csillogó szempárokat, akik sikítva mondták szüleiknek:
Anyaaaaa néééézd!!
Nézzééétek, de szépen csillog ott minden!!
Oda mehetünk anya megnézni?
Wow! De szép itt minden!
fotók: csillog a stand ?
? Nekem ez az igazi boldogság! Amikor a csöppségek szemében látom az izgatottságot, boldogságot. Most ebből hatványozottan kijutott. Talán még sose voltak ennyien a standomnál, és ezt nagyrészt a sok sok csoda világításnak köszönhetem! 🙂 I M Á D T A M minden percét 🙂
fotó: stand világítással és nélküle … hmmm ?
? Egy dolgot sajnálok csak. A fotók nem adják vissza teljesen ezt a csodát. De nem kell izgulni, mert ezentúl felőlem 40 fokos nyári PiciPiac is lehet, a világítások ezentúl mindig velem lesznek 😉
? ? ? Nagyon köszönöm ezúton is Jennifer & Dóri (Leden Világításod) a sok segítséget és, hogy a segítségetekkel megvalósult az álmom és a standomat ragyogóvá tettétek. ? ? ?
Várlak szeretettel a zárt Facebook csoportomban!